2007. április 9., hétfő

Groundhogs

A Groundhogs (Mormoták) John Lee Hooker egyik szerzeménye (Ground Hog Blues) után választotta a nevét. Az első formáció 1963-ban jött létre, miután McPhee kivált a Dollabills elnevezésű formációból, mivel bluest akart játszani miután látta Cyril Davis zenekarát a Marquee klubban. A zenekar tagjai: Tony McPhee (gitár, ének), Bob Hall (zongora), Dave Boorman (dob), valamint az indiai születésű Cruickshank testvérpár: John (szájharmonika) és Pete (basszusgitár) voltak
A csoport szakmai körökben jó nevet vívott ki magának. Ők kísérték angliai turnéján a korszak több híres fekete blueselőadóját, így Little Waltert, Eddie Boydot és Jimmy Reedet. 1964 júliusában pedig megtörtént a nagy találkozás: a Groundhogs - Bob Hall helyén Alan Parker zongoristával - John Lee Hookerrel koncertezett a szigetországban.
A Liberty társaságnál kiadott Scratching The Surface című bemutatkozó nagylemezük rögtön a brit blues-rock élvonalába került. A felvételekre a Marquee stúdióban került sor 1968. október 5. és 13. között. A kvartett egy az egyben élőben játszotta fel a teljes zenei anyagot. A lemezen Willie Cobb-, Lightnin' Hopkins és Muddy Waters-feldolgozások, valamint tradicionális felvételek váltották egymást Tony McPhee dalaival. A lemez hamarosan a brit blues alaplemezei közé emelkedett.

Groundhogs - Scratching The Surface (1968) + 4 bonusz szám az 1969-ben a Liberty által kiadott Gasoline válogatás lemezről.

1969 júniusában napvilágot látott a Groundhogs második nagylemeze. A Blues Obituary már előrevetítette a későbbi hangzásbeli változásokat. A már címében (blues nekrológ) is sokat mondó koronggal, mintha a lassan kifulladó blues hullámnak kívántak volna emléket állítani. A Blues Obituary trió felállásban készült, Steve Rye már nem volt tagja az együttesnek. A kiváló szájharmonikás az akusztikus Simon And Steve duót választotta, később a Brunning Sunflower Blues Bandhez csatlakozott. A lemez a BDD számmal indít. A cím a "blind, deaf, dumb - vak, süket, néma" szavak rövidítése. Klasszikus felvétel a Tommy Johnson country-blues énekes Mistreated című bluesának átirata, illetve egy McPhee szerzemény, az Express Man, mindkettő kedvelt koncertdarab. A Natches Burning hagyományos tizenkét ütemű blues. A korong a Light Was The Day című, hosszú hangszeres darabbal zárul.

Groundhogs - Blues Obituary (1969)

Nincsenek megjegyzések: