2007. április 21., szombat
Jasper
A 60-as évek telítve volt a psycho-blues stílusban játszó zenekarokkal, melyben egyértelműen a Jasper volt a vezető zenekar. Ezt nagyban köszönheti Steve Radfordnak (gitár) aki egyéni hangzásvilággal gazdagította a zenekar repertoárját. Számaikban sokszor alkalmaztak csemballot és furulyát. Ez a zenei egyveleg jellemzi bemutatkozó albumukat is, a Liberation-t. Az album csúcspontjai a Baby Please Don't Go és az Ain't No Peace című számok voltak. Sajnos az album megjelenése után nemsokkal a zenekar feloszlott a tagok szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.
Jasper - Liberation
A 60-as évek telítve volt a psycho-blues stílusban játszó zenekarokkal, melyben egyértelműen a Jasper volt a vezető zenekar. Ezt nagyban köszönheti Steve Radfordnak (gitár) aki egyéni hangzásvilággal gazdagította a zenekar repertoárját. Számaikban sokszor alkalmaztak csemballot és furulyát. Ez a zenei egyveleg jellemzi bemutatkozó albumukat is, a Liberation-t. Az album csúcspontjai a Baby Please Don't Go és az Ain't No Peace című számok voltak. Sajnos az album megjelenése után nemsokkal a zenekar feloszlott a tagok szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.
Jasper - Liberation
Burning Plague
Egy remek belga bluesbanda, mely 1969-ben alakult: Michael Heslop (gitár, ének), Roger Carlier (basszusgitár), Alex Capelle (gitár, zongora) és Willy Stassen (dobok). Első lemezük 1970-ben jelent meg Burning Plague címmel, mely egyből a figyelem középpontjába került. Stílusuk kisértetiesen hasonlít a Fleetwood Mac stílusára, de számaik mégis egyedien szólnak. Sajnos más európai zenekarok, mint a Cuby+Blizzards, a Livin' Blues mellett méltatlanul kevés helyet kaptak, annak ellenére, hogy a kritika kedvezően nyilatkozott a zenekarról.
Burning Plague - Burning Plague (1970, LP rip)
Egy remek belga bluesbanda, mely 1969-ben alakult: Michael Heslop (gitár, ének), Roger Carlier (basszusgitár), Alex Capelle (gitár, zongora) és Willy Stassen (dobok). Első lemezük 1970-ben jelent meg Burning Plague címmel, mely egyből a figyelem középpontjába került. Stílusuk kisértetiesen hasonlít a Fleetwood Mac stílusára, de számaik mégis egyedien szólnak. Sajnos más európai zenekarok, mint a Cuby+Blizzards, a Livin' Blues mellett méltatlanul kevés helyet kaptak, annak ellenére, hogy a kritika kedvezően nyilatkozott a zenekarról.
Burning Plague - Burning Plague (1970, LP rip)
2007. április 20., péntek
Oscar Benton Blues Band
A Decca holland kiadó által patronált csoport a 60-as évek végén alakult. A zenekar névadója Oscar Benton gitáros-szájharmonikás-énekes volt. A kvartettet Jay Walker (basszusgitár), Barrelhouse Bailey (zongora) és "Lonesome" Terry Lant (dob) egészítette ki. Repertoárjuk Benton szerzeményei mellett a Chicago blues klasszikus darabjaira épült. A zenekar azonban a két nagy rivális, a Cuby+Blizzards és a Livin' Blues árnyékában méltatlanul kevés figyelmet kapott, pedig albumaik kellő bizonyítékkal szolgálnak a csoport magas szintű játékára.
NO COVER
Oscar Benton Blues Band - I Feel So Good (1968, LP rip)
Oscar Benton Blues Band - The Blues Is Gonna Wreck My Life (1969, LP rip)
A Decca holland kiadó által patronált csoport a 60-as évek végén alakult. A zenekar névadója Oscar Benton gitáros-szájharmonikás-énekes volt. A kvartettet Jay Walker (basszusgitár), Barrelhouse Bailey (zongora) és "Lonesome" Terry Lant (dob) egészítette ki. Repertoárjuk Benton szerzeményei mellett a Chicago blues klasszikus darabjaira épült. A zenekar azonban a két nagy rivális, a Cuby+Blizzards és a Livin' Blues árnyékában méltatlanul kevés figyelmet kapott, pedig albumaik kellő bizonyítékkal szolgálnak a csoport magas szintű játékára.
NO COVER
Oscar Benton Blues Band - I Feel So Good (1968, LP rip)
Oscar Benton Blues Band - The Blues Is Gonna Wreck My Life (1969, LP rip)
Tramline
A rövid életű kvartett a 60-as évek brit rhythm and blues mozgalmának egyik tipikus csoportja. Vidéki zenekar, amely sikerrel tört be a londoni elit zenekarok közé. Az együttest Micky Moody alapította Middlesbrough városában 1968-ban. Két helyi zenekar tagjaiból alapította a Tramline zenekart. John McCoy (szájharmonika, ének), Terry Popple (basszusgitár, ének) és Terry Sidgwick (dobok) a The Crawdaddies és a The Phantoms tagjai voltak korábban.
Bemutatkozó albumuk Chris Blackwell irányításával a londoni Morgan stúdióban készült. A felvételi és keverési munkálatok négy napot vettek igénybe. A Somewhere Down The Line korong kilenc darabjából 4 volt saját szerzemény. Elhangzott ezen felül egy Howlin' Wolf és Blind Willie McTell klassztikus. A Look Over Yonders Wall James Clarktól és Stephen Stills Rock And Roll Woman című dalának átirata. Hallható a lemezen egy majdnem 10 perces hagyományos 12 üremű blues is a Sorry, Sorry és több remek blues-rock felvétel. Igazi stílusbravúr volt a hangszeres, improvizatív Mazurka, amelynek már a címe is sugallta a különleges vonásokat.
Tramline - Somewhere Down The Line (1968)
A rövid életű kvartett a 60-as évek brit rhythm and blues mozgalmának egyik tipikus csoportja. Vidéki zenekar, amely sikerrel tört be a londoni elit zenekarok közé. Az együttest Micky Moody alapította Middlesbrough városában 1968-ban. Két helyi zenekar tagjaiból alapította a Tramline zenekart. John McCoy (szájharmonika, ének), Terry Popple (basszusgitár, ének) és Terry Sidgwick (dobok) a The Crawdaddies és a The Phantoms tagjai voltak korábban.
Bemutatkozó albumuk Chris Blackwell irányításával a londoni Morgan stúdióban készült. A felvételi és keverési munkálatok négy napot vettek igénybe. A Somewhere Down The Line korong kilenc darabjából 4 volt saját szerzemény. Elhangzott ezen felül egy Howlin' Wolf és Blind Willie McTell klassztikus. A Look Over Yonders Wall James Clarktól és Stephen Stills Rock And Roll Woman című dalának átirata. Hallható a lemezen egy majdnem 10 perces hagyományos 12 üremű blues is a Sorry, Sorry és több remek blues-rock felvétel. Igazi stílusbravúr volt a hangszeres, improvizatív Mazurka, amelynek már a címe is sugallta a különleges vonásokat.
Tramline - Somewhere Down The Line (1968)
2007. április 14., szombat
Eric Burdon és a WAR
Miután 1968 végén feloszlatta a második Animals formációt 1969 eljén Jerry Goldstein menedzser társaságában Los Angelbe utazott egy kis pihenésre. Itt futott össze Lee Oskarral, a dán származású muzsikussal. Oskar Koppenhágában született és 6 éves kora óta szájharmonikázott. Az volt az álma, hogy egy jó zenekarral lemezeket készítsen. Egy este Burdon, Oskar, és Goldstein betértek a The rag Doll nevű helyre. A klubban a Night Shift együttes kísérte Deacon Jones énekest. A hatfős, kizárólak fekete zenészek alkotta együttes játéka első hallásra lenyűgözte Burdonékat. Gyorsan döntésre vitték a dolgot és összeállt az énekes új csapata: Lonnie Jordan (zongora, orgona), Harold Brown (dob), Howard Scott (gitár), Charles Miller (szaxofon), B.B. Dickensen (basszusgitár), Papa Dee Allen (dobok) és Lee Oskar (szájharmonika). Az együttes a WAR nevett vette fel, ami akkoriban egy kicsit morbid megnyilvánulás volt, de mint az első lemezük borítóján is hirdetik: "Mi, emberek meghirdetjük a háborút azért a jogért, hogy szerethessük egymást."
Az első közös felvételekre 1968. augusztus 8-án került sor San Franciscóban. Az egész album 1970 augusztusában a Los Angeles-i Wally Heider stúdióban került feljátszásra. Az Eric Burdon Declares WAR címet viselő korong az MGM gondozásában látott napvilágot. Az album a korszak egyik nagyszerű, műfaji kötöttségek nélküli szintetizáló zenei alkotása volt. A sajtó "multi-etnic sound" címkével illette a csoport hangzását, melyben rock, rhythm and blues, latin, soul, funky, ska és jazz elemek olvadtak szerves egységbe. A lemezen két többtételes darab, a Vision Of Rahsaan és a Blues For Memphis Slim szerepelt. Burdon két nagy fekete muzsikusnak, a vak jazz szaxofonos-fuvolás Roland Rahsaan Kirknek és Memphis Slim blueszongoristának adózott ezekkel. Az LP egyik erőssége a Tobacco Road közel negyedórás változata.
Eric Burdon - Eric Burdon Declares WAR (1970)
Miután 1968 végén feloszlatta a második Animals formációt 1969 eljén Jerry Goldstein menedzser társaságában Los Angelbe utazott egy kis pihenésre. Itt futott össze Lee Oskarral, a dán származású muzsikussal. Oskar Koppenhágában született és 6 éves kora óta szájharmonikázott. Az volt az álma, hogy egy jó zenekarral lemezeket készítsen. Egy este Burdon, Oskar, és Goldstein betértek a The rag Doll nevű helyre. A klubban a Night Shift együttes kísérte Deacon Jones énekest. A hatfős, kizárólak fekete zenészek alkotta együttes játéka első hallásra lenyűgözte Burdonékat. Gyorsan döntésre vitték a dolgot és összeállt az énekes új csapata: Lonnie Jordan (zongora, orgona), Harold Brown (dob), Howard Scott (gitár), Charles Miller (szaxofon), B.B. Dickensen (basszusgitár), Papa Dee Allen (dobok) és Lee Oskar (szájharmonika). Az együttes a WAR nevett vette fel, ami akkoriban egy kicsit morbid megnyilvánulás volt, de mint az első lemezük borítóján is hirdetik: "Mi, emberek meghirdetjük a háborút azért a jogért, hogy szerethessük egymást."
Az első közös felvételekre 1968. augusztus 8-án került sor San Franciscóban. Az egész album 1970 augusztusában a Los Angeles-i Wally Heider stúdióban került feljátszásra. Az Eric Burdon Declares WAR címet viselő korong az MGM gondozásában látott napvilágot. Az album a korszak egyik nagyszerű, műfaji kötöttségek nélküli szintetizáló zenei alkotása volt. A sajtó "multi-etnic sound" címkével illette a csoport hangzását, melyben rock, rhythm and blues, latin, soul, funky, ska és jazz elemek olvadtak szerves egységbe. A lemezen két többtételes darab, a Vision Of Rahsaan és a Blues For Memphis Slim szerepelt. Burdon két nagy fekete muzsikusnak, a vak jazz szaxofonos-fuvolás Roland Rahsaan Kirknek és Memphis Slim blueszongoristának adózott ezekkel. Az LP egyik erőssége a Tobacco Road közel negyedórás változata.
Eric Burdon - Eric Burdon Declares WAR (1970)
Manferd Mann
A brith rhythm and blues egyik különleges csoportja 1963 tavaszán alakult Londonban. A társulat névadója Mike Lubowitz néven 1940. október 23-án a dél-afrikai Johannesburgban született. 1962 telén Mike Hugg vibrafonossal létre hozta a Mann Hugg Blues Brothers nevű együttest. A következő év tavaszán a két alapító mellé Paul Jones szájharmonikás-énekes, Mike Vickers (gitár, fúvós hangszerek), valamint Dave Richmond (basszusgitár) érkezett, és felvették a zongorista művésznevét. A jazz combóból egy csapásra rhythm and blues banda lett, Hugg átült a dobfelszerelés mögé.
A társulat kezdetben hamisítatlan afro-amerikai ihletésű brit rhythm and bluest játszott, helyenként jazzes elemekkel. Repertoárjukon több fekete standard is helyet kapott. Az együttes első albuma - The Five Faces Of Manfred Mann - a brit LP listán a 3. helyre ugrott rögtön a megjelenés után. Korai blues hangzásvilágot képviseltek a lemezen, Howlin' Wolf, Willie Dixon és Muddy Waters feldolgozásokkal. Meghatározó volt Paul Jones éneke és szájharmonika játéka.
Manfred Mann - The Five Faces Of Manfred Mann (1964)
A brith rhythm and blues egyik különleges csoportja 1963 tavaszán alakult Londonban. A társulat névadója Mike Lubowitz néven 1940. október 23-án a dél-afrikai Johannesburgban született. 1962 telén Mike Hugg vibrafonossal létre hozta a Mann Hugg Blues Brothers nevű együttest. A következő év tavaszán a két alapító mellé Paul Jones szájharmonikás-énekes, Mike Vickers (gitár, fúvós hangszerek), valamint Dave Richmond (basszusgitár) érkezett, és felvették a zongorista művésznevét. A jazz combóból egy csapásra rhythm and blues banda lett, Hugg átült a dobfelszerelés mögé.
A társulat kezdetben hamisítatlan afro-amerikai ihletésű brit rhythm and bluest játszott, helyenként jazzes elemekkel. Repertoárjukon több fekete standard is helyet kapott. Az együttes első albuma - The Five Faces Of Manfred Mann - a brit LP listán a 3. helyre ugrott rögtön a megjelenés után. Korai blues hangzásvilágot képviseltek a lemezen, Howlin' Wolf, Willie Dixon és Muddy Waters feldolgozásokkal. Meghatározó volt Paul Jones éneke és szájharmonika játéka.
Manfred Mann - The Five Faces Of Manfred Mann (1964)
2007. április 12., csütörtök
The Pretty Things
Az egyik legelső brit rhythm and blues csapat, melyet fiatalok hoztak létre a Sidcup Művészeti Főiskolán. A zenekar egyik alapítója Dick Taylor korábban a Rolling Stonesnál próbálkozott, mint basszusgitáros. 1963 őszén saját zenekar alakítása mellett döntött. Basszusgitárját szólógitárra cserélte és Phil May (szájharmonika, ének), Brian Pedleton (gitár), John Fulligan (basszusgitár) valamint Pete Kitley (dob) személyében hamarosan rá is lelt a megfelelő társakra. Az együttes Bo Diddley egyik ismert bluesa - The Pretty Things alapján választotta nevét.
A The Pretty Things első albuma 1965 elején került a boltokba. A névadójukhoz híven két Chuck Berry (Don't Lie To Me, Oh Baby Doll) és egy Jimmy Reed blues (The Moon Is Rising) mellett négy Bo Diddley feldolgozást adtak elő. Ezek közül különösen a nyitó Roadrunner sikerült jól Phil May kemény szájharmonika játékával. A lemez saját darabjai is a Chicago blues hagyományait követték.
A The Pretty Things sikeres album lett. 6. helyre futott fel az LP listán. A zenekar a "brit invázió" részeként turnézott az USA-ban, ahol még az otthoninál is nagyobb és hangosabb sikert arattak.
The Pretty Things - The Pretty Things (1965)
Az egyik legelső brit rhythm and blues csapat, melyet fiatalok hoztak létre a Sidcup Művészeti Főiskolán. A zenekar egyik alapítója Dick Taylor korábban a Rolling Stonesnál próbálkozott, mint basszusgitáros. 1963 őszén saját zenekar alakítása mellett döntött. Basszusgitárját szólógitárra cserélte és Phil May (szájharmonika, ének), Brian Pedleton (gitár), John Fulligan (basszusgitár) valamint Pete Kitley (dob) személyében hamarosan rá is lelt a megfelelő társakra. Az együttes Bo Diddley egyik ismert bluesa - The Pretty Things alapján választotta nevét.
A The Pretty Things első albuma 1965 elején került a boltokba. A névadójukhoz híven két Chuck Berry (Don't Lie To Me, Oh Baby Doll) és egy Jimmy Reed blues (The Moon Is Rising) mellett négy Bo Diddley feldolgozást adtak elő. Ezek közül különösen a nyitó Roadrunner sikerült jól Phil May kemény szájharmonika játékával. A lemez saját darabjai is a Chicago blues hagyományait követték.
A The Pretty Things sikeres album lett. 6. helyre futott fel az LP listán. A zenekar a "brit invázió" részeként turnézott az USA-ban, ahol még az otthoninál is nagyobb és hangosabb sikert arattak.
The Pretty Things - The Pretty Things (1965)
Spencer Davis Group
A Spencer Davis Group a 60-as évek első felének tipikus brit rhythm and bluesát játszotta, amely félúton állt a Chicago blues és a Memphis soul között. A legtöbb pályatárs csoporttal ellentétben azonban játékikban olykor kifelyezetten hangsúlyos jazz hatások érvényesültek. Az együttes legfőbb erőssége Steve Winwood egyedi énekhangja és jellegzetes billentyűs játéka volt.
A társulat első albuma az 1965 nyarán kiadott Thier First LP című korong volt. Ezen nemcsak korai kislemezeik anyaga kapott helyet, hanem néhány remek blues is, mint a My Baby, a Here Right Now vagy a Midnight Train. Egy számban Davis volt a szólista. Ő énekelte a Sittin' And Thinkin' című tizenkettest. A lemez a megjelenése után hamarosan felküzdötte magát a brit Top 10-be.
Spencer Davis Group - Thier First LP (1965)
Hasonló koncepció alapján készült a fél évvel később kiadott The Second Album. A korong csúcsa egy Ray Charles klasszikus, a Georgia On My Mind átirata volt, Steve Winwood feketés énekhangjával és fantasztikus jazz zongorajátékával. Említést érdemelt a Let Me Down Easy című tradicionális feldolgozás és a nyitószám, a Look Away, melyben gospel hatások érvényesülnek.
Spencer Davis Group - The Second Album (1965)
A Spencer Davis Group a 60-as évek első felének tipikus brit rhythm and bluesát játszotta, amely félúton állt a Chicago blues és a Memphis soul között. A legtöbb pályatárs csoporttal ellentétben azonban játékikban olykor kifelyezetten hangsúlyos jazz hatások érvényesültek. Az együttes legfőbb erőssége Steve Winwood egyedi énekhangja és jellegzetes billentyűs játéka volt.
A társulat első albuma az 1965 nyarán kiadott Thier First LP című korong volt. Ezen nemcsak korai kislemezeik anyaga kapott helyet, hanem néhány remek blues is, mint a My Baby, a Here Right Now vagy a Midnight Train. Egy számban Davis volt a szólista. Ő énekelte a Sittin' And Thinkin' című tizenkettest. A lemez a megjelenése után hamarosan felküzdötte magát a brit Top 10-be.
Spencer Davis Group - Thier First LP (1965)
Hasonló koncepció alapján készült a fél évvel később kiadott The Second Album. A korong csúcsa egy Ray Charles klasszikus, a Georgia On My Mind átirata volt, Steve Winwood feketés énekhangjával és fantasztikus jazz zongorajátékával. Említést érdemelt a Let Me Down Easy című tradicionális feldolgozás és a nyitószám, a Look Away, melyben gospel hatások érvényesülnek.
Spencer Davis Group - The Second Album (1965)
2007. április 9., hétfő
Raw Blues
A Decca 1967-ben publikálta ezt a gyűjteményes korongot. Az LP John Mayall személyére épült, de több fekete előadó is hallható volt rajta. Alexis Korner, Eric Clapton, Peter Green és Steve Anglo álnéven Stevie Winvood személyében a brit rhythm and blues korai korszakának meghatározó zenészei működtek közre.
Immediate
Az Immediate társaság háromrészes LP antológiáján a brit blues későbbi meghatározó jelentőségű előadóinak korai, kiadatlan felvételei szerepeltek. Az első LP csúcsa a még jórészt ismeretlen énekesnő, Jo Ann Kelly két száma volt.
Blues Anytime Volumes I. 1968-1969 Part. 1
Blues Anytime Volumes I. 1968-1969 Part. 2
Blues Anytime Volumes II. 1968-1969 Part. 1
Blues Anytime Volumes II. 1968-1969 Part. 2
A 3LP 2CD-n jelent meg újrakiadásban.
Az Immediate társaság háromrészes LP antológiáján a brit blues későbbi meghatározó jelentőségű előadóinak korai, kiadatlan felvételei szerepeltek. Az első LP csúcsa a még jórészt ismeretlen énekesnő, Jo Ann Kelly két száma volt.
Blues Anytime Volumes I. 1968-1969 Part. 1
Blues Anytime Volumes I. 1968-1969 Part. 2
Blues Anytime Volumes II. 1968-1969 Part. 1
Blues Anytime Volumes II. 1968-1969 Part. 2
A 3LP 2CD-n jelent meg újrakiadásban.
Groundhogs
A Groundhogs (Mormoták) John Lee Hooker egyik szerzeménye (Ground Hog Blues) után választotta a nevét. Az első formáció 1963-ban jött létre, miután McPhee kivált a Dollabills elnevezésű formációból, mivel bluest akart játszani miután látta Cyril Davis zenekarát a Marquee klubban. A zenekar tagjai: Tony McPhee (gitár, ének), Bob Hall (zongora), Dave Boorman (dob), valamint az indiai születésű Cruickshank testvérpár: John (szájharmonika) és Pete (basszusgitár) voltak
A csoport szakmai körökben jó nevet vívott ki magának. Ők kísérték angliai turnéján a korszak több híres fekete blueselőadóját, így Little Waltert, Eddie Boydot és Jimmy Reedet. 1964 júliusában pedig megtörtént a nagy találkozás: a Groundhogs - Bob Hall helyén Alan Parker zongoristával - John Lee Hookerrel koncertezett a szigetországban.
A Liberty társaságnál kiadott Scratching The Surface című bemutatkozó nagylemezük rögtön a brit blues-rock élvonalába került. A felvételekre a Marquee stúdióban került sor 1968. október 5. és 13. között. A kvartett egy az egyben élőben játszotta fel a teljes zenei anyagot. A lemezen Willie Cobb-, Lightnin' Hopkins és Muddy Waters-feldolgozások, valamint tradicionális felvételek váltották egymást Tony McPhee dalaival. A lemez hamarosan a brit blues alaplemezei közé emelkedett.
Groundhogs - Scratching The Surface (1968) + 4 bonusz szám az 1969-ben a Liberty által kiadott Gasoline válogatás lemezről.
1969 júniusában napvilágot látott a Groundhogs második nagylemeze. A Blues Obituary már előrevetítette a későbbi hangzásbeli változásokat. A már címében (blues nekrológ) is sokat mondó koronggal, mintha a lassan kifulladó blues hullámnak kívántak volna emléket állítani. A Blues Obituary trió felállásban készült, Steve Rye már nem volt tagja az együttesnek. A kiváló szájharmonikás az akusztikus Simon And Steve duót választotta, később a Brunning Sunflower Blues Bandhez csatlakozott. A lemez a BDD számmal indít. A cím a "blind, deaf, dumb - vak, süket, néma" szavak rövidítése. Klasszikus felvétel a Tommy Johnson country-blues énekes Mistreated című bluesának átirata, illetve egy McPhee szerzemény, az Express Man, mindkettő kedvelt koncertdarab. A Natches Burning hagyományos tizenkét ütemű blues. A korong a Light Was The Day című, hosszú hangszeres darabbal zárul.
Groundhogs - Blues Obituary (1969)
A Groundhogs (Mormoták) John Lee Hooker egyik szerzeménye (Ground Hog Blues) után választotta a nevét. Az első formáció 1963-ban jött létre, miután McPhee kivált a Dollabills elnevezésű formációból, mivel bluest akart játszani miután látta Cyril Davis zenekarát a Marquee klubban. A zenekar tagjai: Tony McPhee (gitár, ének), Bob Hall (zongora), Dave Boorman (dob), valamint az indiai születésű Cruickshank testvérpár: John (szájharmonika) és Pete (basszusgitár) voltak
A csoport szakmai körökben jó nevet vívott ki magának. Ők kísérték angliai turnéján a korszak több híres fekete blueselőadóját, így Little Waltert, Eddie Boydot és Jimmy Reedet. 1964 júliusában pedig megtörtént a nagy találkozás: a Groundhogs - Bob Hall helyén Alan Parker zongoristával - John Lee Hookerrel koncertezett a szigetországban.
A Liberty társaságnál kiadott Scratching The Surface című bemutatkozó nagylemezük rögtön a brit blues-rock élvonalába került. A felvételekre a Marquee stúdióban került sor 1968. október 5. és 13. között. A kvartett egy az egyben élőben játszotta fel a teljes zenei anyagot. A lemezen Willie Cobb-, Lightnin' Hopkins és Muddy Waters-feldolgozások, valamint tradicionális felvételek váltották egymást Tony McPhee dalaival. A lemez hamarosan a brit blues alaplemezei közé emelkedett.
Groundhogs - Scratching The Surface (1968) + 4 bonusz szám az 1969-ben a Liberty által kiadott Gasoline válogatás lemezről.
1969 júniusában napvilágot látott a Groundhogs második nagylemeze. A Blues Obituary már előrevetítette a későbbi hangzásbeli változásokat. A már címében (blues nekrológ) is sokat mondó koronggal, mintha a lassan kifulladó blues hullámnak kívántak volna emléket állítani. A Blues Obituary trió felállásban készült, Steve Rye már nem volt tagja az együttesnek. A kiváló szájharmonikás az akusztikus Simon And Steve duót választotta, később a Brunning Sunflower Blues Bandhez csatlakozott. A lemez a BDD számmal indít. A cím a "blind, deaf, dumb - vak, süket, néma" szavak rövidítése. Klasszikus felvétel a Tommy Johnson country-blues énekes Mistreated című bluesának átirata, illetve egy McPhee szerzemény, az Express Man, mindkettő kedvelt koncertdarab. A Natches Burning hagyományos tizenkét ütemű blues. A korong a Light Was The Day című, hosszú hangszeres darabbal zárul.
Groundhogs - Blues Obituary (1969)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)